3. MI A SZENT SZAR?

„ …Vadmacska legutóbbi akciójának köszönhetően megszűnt a fiatal nők eltűnése. A fiatal bérgyilkos céljai ugyan tiszták, de a módszerei még mindig kegyetlenek és törvénybe ütközők. A kiléte még mindig ismeretlen, valamint kinézete ellenére, nem biztos, hogy fiatal, hiszen egy nekomimiről beszélünk.

Egyes források azt állítják, hogy Vadmacska legutóbbi megbízója a helyi maffia volt, de a forrás hitelességét még vitatják…”

„Noona keellj feeeeel!~~Reggel van! Ha nem kelsz fel most, meg foglak csókolni!”

- Nem akarooook felkellniiiiiiiii!! – szóltam vissza az ébresztőmből beszélő J-Hopenak és közbe lenyomtam szundira a telefonomat. Sajnos ilyen ébresztő hang Sugába nincsen, mert kivágták a Weekly Idolból, de Hobi van, úgyhogy arra kelek. Még forgolódtam egy sort, bebújtam teljesen a takaró alá és összegömbölyödtem, de csak öt percig volt nyugalmam, mert Reményem újra ébresztgetni kezdett és a csókjával kezdett fenyegetőzni, úgyhogy még inkább nem akartam felkeni, de muszáj volt. Lenyomtam az ébresztőt és nyöszörgések közepette kimásztam a pihe-puha ágyamból és megindultam felkelteni öcsit. Ő is nyöszörgött az ébresztésemre, de nem sokkal később elő is mászott a szobájából.

Elmásztam a fürdő fele, ahol rendbe szedtem magamat és felöltöztem. Reggeliztünk és öcsivel az oldalamon indultam el otthonról, aki addigra felébredt és vidáman ment mellettem. Mivel nagyon alacsony vagyok, öcsi lassan leköröz engem. Mondjuk, azt nem nehéz.

Elkísértem a suliig, az udvaron köszönés után eltűnt a barátaival. Én pedig megindultam a gimi felé. A kapun diákok özönlöttek befelé és én próbáltam felszívódni a tömeget kihasználva, de valaki így is megtalált.
- Szia cicus! – köszönt a srác és megfogta a vállamat. A hangját és az illatát egyből felismertem.
- Szia Aiden! Mit szeretnél? – kérdeztem és próbáltam nem túl rideg lenni.
- Naaa, nem kell ilyennek lenned! Vagy… - kezdett bele és odahajolt a fülemhez, hogy csak én halljam, mit mond. – ez az igazi éned és csak mások előtt vagy aranyos? Mivel én tudom ki vagy így velem meg olyan vagy, mint valójában? – kérdezte és egy kis féloldalas mosolyra húzta ajkait. Én csak idegesen fújtam egyet felé, mire kuncogott egyet. – Ezt igennek veszem. Megtisztelő, Annabeth. – mondta vigyorogva és elhajolt végre a fülemtől. A hideg futkosott a hátamon a leheletétől és az illatától. Kevés embernek van ilyen kellemes illata. A hangjától meg kirázott a hideg. Megborzongtam, ahogy újra felegyenesedett és nem molesztálta már a fülemet és kuncogva haladt mellettem. – De elmondanád, hogy mi a bajod velem? – kérdezte kicsit komolyabban.
- Gondolj bele… Az egész világ azon gondolkodik, ki is vagy valójában és valaki egyszer csak benyögi, hogy tudom, hogy ki vagy. Te mit éreznél?
- Nem bíznék meg az illetőben, mert lehet, hogy köpne.
- Pontosan. Így vagyok most veled. Nem tudom, hogy megbízhatok e benned. – beszéd közbe egyszer se emeltem rá a tekintetem.
- De azért kedvesen velem is, mert a végén lebuksz, ha meghall minket valaki. – mondta a féloldalas mosolyával az arcán. Ingerülten biccentettem felé és a következő pillanatba már arrébb is ugrottam, mert hátulról érkező támadást kerültem ki.
- Jaaaaaaj Annabeth milyen vaaaagy! – nyavalygott az így földre kerülő Alexy.
- Bocsi, reflex.  –mondtam nevetve, mert igen vicces volt Alexy durcis arca. Egyik kezemet felé nyújtva felsegítettem a földről. Leporolta magát és durcás arccal nézett rám. Én meg jól kinevettem. Aiden is nevetett rajtunk, a végén meg Alexy is elnevette magát.
- Mi ez a nagy vidámság? – jelent meg úgy a semmiből Castiel.
- Semmi. – mondtam még mindig nevetve. Castiel majdnem mellettem állt és elkezdtem ettől köhögni és trüsszögni. – Castiel, cigi szagod van, de nagyon. Lécí menny arrébb!
- Jaj, bocs macsek! – ahogy kimondta átállt Aiden mellé, így a cigiszagot nem éreztem annyira, mert Aiden illata elnyomta azt.
- Na, most örülök, hogy itt vagy. – néztem rá a fekete hajú srácra, az meg értetlenül nézett rám. Legyintettem egyet, hogy nem fontos és elindultunk az osztály felé. Az azért feltűnt, hogy Aiden és Castiel kinézetre nagyon hasonlítanak, és a cigi szaga alatt Castiel illata is hasonlít az idősebbéhez.

A terem előtt elköszöntünk Aidentől, aki még elmenetel előtt a zsebembe rakott egy cetlit. A cetlire csak az volt írva, hogy „Suli után megvárlak”. Nem értettem a dolog miértjét, de nem is gondolkoztam rajta. A terembe beérve a táskámat leraktam a helyemre és leültem Alexy mellé. Áradozott egy új boltról, amit talált, és hogy egyszer el kell vele mennem. Aida is megjött közbe, de vele csak annyi volt a kommunikáció, hogy szemkontaktus és elvigyorodott meg egy biccentést küldött felém. Az első óra matek volt, ami annyira azért nem tetszett, mint a töri előző nap. Nat is csak unottan pislogott a tanárra és jegyzetelt. Szegény nagyon álmosnak tűnt. Nem csodálom… Mondjuk én lehetnék álmos, mert macska létemre alig alszok! Komolyan… korán kelés… éjjeli meló… Olyan fáradt vagyok!

Én annak ellenére, hogy rühellem a csengőt, mert érzékeny füleimnek felér egy gyilkossággal akárhányszor megszólal és legszívesebben ledobnám a tolltartómmal, de matekóra után áldottam. Életembe nem örültem annyira a csengőnek, mint akkor. Úgy rohantam ki a teremből, mintha megtaláltak volna a zsaruk és éppen menekülnék. Pechemre amint kivágtam a terem ajtaját seggre is estem, mert nekimentem egy hozzám képest hegyomlás méretű valakibe.
- Na mi az cicus? – a hangra megborzongtam. Instant orgazmus! – Nappal nem látsz, vagy ennyire levegőnek akarsz nézni? – nyújtotta felém kezét a srác, hogy felsegítsen, amit nem fogadtam el, hanem magamtól pattantam fel a folyosó hideg kövéről. Leporoltam a popómat és a fiúra emeltem tekintetem. – Héé, az egyik szemed piros és parák a pupilláid!
- Me’ kicsit ingerült vagyok… - morogtam oda és fújtam is hozzá egy kicsit.
- Na, ennyire zavarlak? – vigyorgott rám, egyik szemöldökét felhúzva.
- Nem is veled van a bajom… Vagyis…Ajj! Az egész helyzettel. Ezzel az infóval simán megzsarolhatsz. És idegesít, hogy nem tudom, mit akarsz. – fújtattam idegesen, miközben hajamat úgy igazítgattam, hogy takarják a szemem.
- Nem akarlak zsarolni. Pláne, hogy te is tudsz olyat, amit nem kéne, de mégis elmondtam, hogy egy kicsit megbízz bennem. De nem hibáztatlak. – vonta meg a vállát – A te helyedben én se bíznék meg magamba.
- Ez megnyugtató… - morogtam alig hallhatóan. – Amúgy minek adtad azt a cetlit?
- Elolvastad, nem? – kérdésére csak bólintottam. – Akkor tudod. Megvárlak, mert beszélni szeretnék veled több dologról, mint Apa megbízottja.
- Meló? – húztam fel szemöldököm már a suli udvar egyik eldugott padján ücsörögve.
- Valami olyasmi. De majd az órák után elmondom. Ugyanakkor végzek, mint ti, szóval együtt mehetünk. De nem hiszem, hogy nálunk jó lenne. Még csak az hiányzik, hogy álca nélkül jelenj meg a maffiafőnök házába.
- Ha fontos, akkor mehetünk hozzánk is. Az öcsém később ér haza, meg amúgy is tud a dolgaimról.
- Az öcséd tud arról, hogy embereket ölsz? – kérdezte halkan, hogy csak én hallhassam.
- Igen. Velem ér már egy éve, mert a szüleink nagyon elfoglaltak, így csak néha vannak otthon. Három éves korom óta tart a kiképzésem, így természetes, hogy a család tud róla. – vontam meg vállam.
- Értem… - mondata után megszólalt a jelző csengő így gyorsan felpattantam a padról és elindultam befelé.
- Akkor rák után! – szólt utánam és elindult a tesiterem felé.
- De ha átbaszol halott vagy! – szóltam még utána, mire elnevette magát.
- Nem szokásom. – fordult még vissza, mielőtt belépett volna a terembe.

Mielőtt beléptem volna a terembe, lenyugtattam magam, hogy a szemem újra zöld legyen, majd miután leellenőriztem, hogy újra nem ijesztő – ahogy Aiden fogalmazott – benyitottam és a leültem Nataniel mellé az első padba. Nyugodtan terveztem eltölteni a maradék pár percemet, de…
- Mi ez a nagy haverság a bátyámmal cicukám? – csapott hátamra Aida vigyorogva.
- Nincs semmi nagy haverság, csak dumáltunk. – morogtam magam elé.
- Húú de rossz kedvenc van itt valakinek. – vigyorgott tovább a felemás szemű lány.
- Bocs, de elbaszták a kedvem tegnap és még nem hevertem ki a dolgot.
- Azt hittem egy tipikus jó kislány vagy! Kellemesen csalódtam. És mi történt, hogy ennyire megviselt? – gügyögött a lány hozzám hajolva, mire legszívesebben leütöttem volna.
- Nem érdekes. – fordítottam el tőle a fejemet és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést. Aida halkan kuncogott egyet.
- Bírom a stílusod. Milyen kis rideg és flegma vagy a cuki külsőd ellenére.
- Ugyan, te még nem láttál semmit. – vigyorogtam rá, mire viszonozta vigyorom és helyére ment.
- Megleptél. – szólalt meg hirtelen a szőke egy kis mosollyal a száján.
- Mert? – néztem értetlenül aranysárga szemeibe.
- Mintha a tegnapi meg se történt volna, úgy beszéltél reggel Castiellel meg most Aidaval is. Vagy az miatt vagy feszült?
- Nincs velük bajom, és nem az a bajom. Semmi komoly, de köszi hogy aggódsz. – küldtem felé egy mosolyt, ami őszinte volt, talán a legőszintébb eddigi életembe.
- Ugyan… - zavartan fordította el fejét tarkóját dörzsölve. Arcán enyhe pír jelent meg. – De attól még érdekel. Ha nem olyan nagydolog, akkor elmondhatod, nem? – fejemet mosolyogva megcsóváltam.
- Tudod, te egy rendes srác vagy. Nem tudom, mit gondolsz rólam, milyen benyomást tettem benned, de nem akarom, hogy csalódj, ezért nem mondhatom el.
- Szerintem egy rendes lány vagy és nem hiszem, hogy az miatt a dolog miatt máshogy gondolnék rád.
- Hidd el, máshogy gondolnál rám. – mondtam teljesen komolyan, de a halvány mosolyom nem tűntettem el arcomról. Mielőtt Nat bármit is mondhatott volna, megszólalt a csengő és belépett a tanár.

Sose alakítottam ki barátságokat. Legalábbis, amióta ez a munkám. Mert ha esetleg lebuktatnak, akkor nem is azt sajnálnám, hogy valószínűleg életfogytig börtönbe ücsöröghetnék vagy kivégeznének, hanem hogy a barátaimnak csalódást okozok. Átverem az embereket ezzel a kedves, cuki és jó tanuló kislány álcámmal, hogy elrejtsem a sötét, rideg és végtelenül undorító énemet. Ha pedig lelepleznek, azok az emberek, akik azt hitték, kedves és aranyos vagyok, jogosan éreznék, hogy átvertem őket és undorodnának és félnének tőlem. Ezért szoktam ellökni magamtól az embereket, távolságtartónak lenni elég nehéz, pláne az olyanokkal, mint Nataniel vagy Alexy. Mindketten kedves és rendes emberek, akiknek a szívét és a lelkét nem mocskolta be semmi, a kezük se véres, ezért nem akarom, hogy miattam sérüljenek… Nem bírná ki a lelkiismeretem…

Órák után összekaptam a cuccaimat és kényelmesen hagytam el az épületet, ami előtt Aiden ácsorgott. Mellé érve egy pillanatra megálltam, majd mentem is tovább, de akkor már vele az oldalamon. Útközbe csendbe mentünk, próbált valamit velem kommunikálni, de én mindenhogyan hárítottam rám zúduló kérdéseit. Előtte nem volt okom eltitkolni, milyen bunkó és rideg tudok lenni. Csak a családommal vagyok kedves. Úgy őszintén.

Mikor odaértünk a házunkhoz és miután megküzdöttem a kulcsokkal bementünk a házba, be a szobámba és miután ráparancsoltam, hogy üljön le az ágyra nyugisan én elmentem az ebédemért és azzal együtt tértem vissza a szobába meg egy kis sütivel, amit a srác kezébe nyomtam. Meglepetten vette el és egy kedves mosollyal köszönte meg. Rajztáblámat az ölembe vettem és rátettem a gőzölgő ételt és miközben ettem szemeimet a fiúra emeltem kíváncsian.
- Miaz? – kérdezte miközben a sütit majszolta. Megforgattam szememet erre a megnyilvánulásra. – Ja, hogy mit mondott fater!
- Igen. – mondtam két falat között.
- Azt szeretné, hogy állandó segítségünk legyél. – a mondatra majdnem félrenyeltem. Köhögtem egy sort, majd miután minden rendbe volt hitetlenkedve néztem a gyönyörű kékszemű srácra.
- Legyek a maffia tagja? Még mit nem!
- Nem kell beállnod a maffiába. Csak azt szeretné, ha segítenél nekünk leleplezni embereket és kiiktatni, ha a helyzet úgy kívánja.
- És ezt mégis hogyan? Mármint, ha fizet, akkor dolgozom, tehát erre semmi szükség. Valami még van, igaz? – sóhajtva bólintott, majd mélyen szemembe nézett.
- Azt szeretné, hogy a társam legyél.
- Heeeeeeeeeeeeee?

2."Szivatás a hivatás"

”Boosto!”

Erre a japán kifejezésre ébredtem, ami a HighSchoolDxD-ben hallható és az én SMS hangom ként is funkcionál. Kitapogattam a kis készüléket és megnéztem az üzenetet, amiben ez állt.

Szia Macsek!
Hozz magaddal váltó ruhát a suliba! Fontos!
Bye: Blöki

Visszaírtam neki, mert nem értettem miért kell a váltó cucc.

Szia Blöki!
Miért kell váltóruha?

Szia!
Mert kell!!! Hallgass rám most az egyszer!

Most az egyszer tényleg hallgattam a barátomra. Váltónak betettem egy fehér rövidnadrágot és egy világossárga felsőt, ezek mellé pedig a fehér tornacipőmet. Amit reggel felvettem az egy fekete ruha volt, fekte cipővel. A hajamat két copfba kötöttem és fekete szalagot kötöttem rájuk. Amikor megszólalt az ébresztőm és már rég felöltöztem. Elmentem felébreszteni öcsit. Ő elment öltözni, én pedig megcsináltam a reggelit, ami hot-dog volt. Öcsi simán kechuppal ette, én még pirított hagymát is tettem bele. Reggeli után elvittem öcsit a suliba utána én is megindultam a gimi felé. Kentin kint várt a kapu előtt. Ma is úgy volt felöltözve, mint tegnap: fekete trikó, rajta fehér könyékig feltűrt kigombolt ing, fekete motoros kesztyű és terepmintás nadrág. Amint meglátott elmosolyodott és elindult felém.
- Szia! Köszönöm! – mondtam kicsit meghajtva a fejem. – Miért kellett váltó roha?
- Azt sajnos nem árulhatom el. Kisujj esküt csináltattak velem. De ugye hoztál?
- Igen, hoztam. – mondtam, mire nagy megkönnyebbült sóhaj hagyta el Ken száját.
- Végre ezt is megértem! Most az egyszer hallgattál rám!
- Ne nagyon szokj hozzá! Ebből nem fogunk rendszert csinálni! – mondtam féloldalas mosollyal az arcomon.
- Pedig már kezdtem reménykedni! Na, de gyere, menjünk be! – mondta és odatartotta nekem a karját. – Hölgyem? – én nevetve karoltam bele a srácba és úgy mentünk be a kapun. Az osztályba beérve Alexy fogadott engem.
- Ciaa Cicus! – mondta egy ölelés kíséretében.
- Tia Színes! – öleltem vissza. Szegény Ken is belekerült az ölelésbe, mert még mindig belé karoltam.
- Srácok! Én nem kértem ölelést!
- Jaj, bocsi! – mondta Alexy vigyorogva.
- Semmi, már megszoktam. – legyintett a barátom és elment a helyére Alexyvel együtt. Én elmentem megkeresni a padtársamat. Nem kellett nagyon keresni. Könnyen megtaláltam a DÖK teremben.
- Jó reggelt Nat! – köszöntem neki kedvesen.
- Jó reggelt Annabeth! Mit szeretnél? – kérdezte mosolyogva.
- Csak gondoltam megkeresem a padtársam. – feleltem ártatlan hangon. Nataniel elmosolyodott. Végigmért engem.
- N-Nagyon csinos vagy! – mondta kicsit zavartan és kissé elpirulva.
- Jaj, kö-köszönöm! Nagyon szeretem ezt a ruhát. Már öt éve megvan.
- Öt éve és még jó?
- Látszik, hogy mennyire nem nőttem semmit. – feleltem nevetve. – De örülök, hogy nem nőttem ki.
- Kár lett volna érte. – mondta mosolyogva Nat.

Jelzőcsengetésig beszélgettünk az éppen olvasott könyvünkről és hasonlókról. Jelzőkor bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Az első óra történelem volt. Mivel nagyon szeretem a törit az a tudat, hogy törink lett boldoggá tett. Nat meg jót mosolygott a lelkesedésemen. A tanárnak tanárunk nagyon laza. Talán huszonnyolc éves lehet. Erős alkata, hosszú vállig érő sötét haja volt, amit lófarokba kötve hordott. Szakálla is volt. Jobb kezén három gyűrűt viselt: egy sima karikagyűrűt a gyűrűsujján, egy koponyásat a mutatóujján és egy lovagpáncél darabjára emlékeztetőt a középsőujján. Fekete pólót és sötét farmert viselt. A pólón egy metál banda logója díszelgett. A nadrágjára egy láncot kötött. Szigorú tanár volt, de nagyon jó fej és laza. Ő az angoltanárunk is. Iszonyat jól tanítja az angolt is. Ezt onnét tudom, hogy a második óránk angol volt. A tanár úr ennél lazább csak akkor lehetne, ha elfolyna.

Harmadik szünetünk a hosszú szünet. Ez negyedórás. Kint voltunk az udvaron, de nekem valamiért vissza kellett mennem a terembe. Amikor kinyitódott a terem ajtaja valami rám zuhant. Egy vödör víz fogadott engem az ajtónál, ami az ajtó nyitódására rám zuhant. Csuron vizesen álltam a terem ajtajában. A folyosón a diákok sajnálkozva néztek rám.
- Jaj, miért kell mindig ezt csinálni az új diákokkal?
- Már megint kezdik a Soul tesók! – ilyen és ehhez hasonlókat hallottam a folyosón. A szekrényében kutató Kentint láttam a folyosón, majd amikor megtalálta, amit keresett odafutott hozzám. Egy törölköző volt nála, amivel megtörölte a hajamat, majd a hátamra terítette. Közben Nataniel is kimászott a tömegből és odament a terembe ácsorgó Aidához és Castielhez.
- Nem akartok leállni az újoncok megfürdetésével?! Mire jó ez? – kérdezte ingerülten a szőke srác.
- Szivatás a hivatás. – válaszolta egyszerűen Aida. Felemás szemeivel rám nézett. Én mélyen a szemébe néztem és álltam a tekintetét. Ő elvigyorodott és valami olyat olvastam le a tekintetéből, hogy”Ez tetszik!”. Viola elkísért átöltözni és közbe aggódva kérdezgette, hogy minden rendben van e. Átöltöztem és a terem irányába indultunk. Amikor mentem volna be a terembe valaki hozzám szólt.
- Bocsi! Zavarhatlak? – hallottam egy fiú hangját. Amikor oda fordultam úgy éreztem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Egy magas fekete hajú, gyönyörű égszínkék szemű srác állt előttem, aki teljesen úgy nézett ki, de még a hangja is olyan volt, mint azé a srácé, aki a fizetségemet hozta a szökőkúthoz. Azt mondta, hogy a maffia főnök fia és a neve… - Szia! Aiden Soul vagyok! – Aiden! Bingó! Igen így hívták! – Sajnálom, hogy a húgomék leborítottak! – mondta egy kicsit szégyenkezve.
- Semmi baj! Ja, Annabeth Wild vagyok! – mutatkoztam be gyorsan én is. A srác miután elmondtam ezt fürkészően nézett rám. Egy kis érdeklődést és meglepettséget is láttam a szemében. Mi a francért azt nem tudom.
- Örvendek! Még egyszer bocsi, hogy az idióta húgom így kicseszett veled! – mondta és az éppen felénk jövő Aida felé biccentett. A lány odaintett bátyjának és bement a terembe.
- Ugyan! Ne te kérj bocsánatot azért, amit a tesód csinált! – mondtam mosolyogva. Aztán megszólalt a jelzőcsengő és Aiden osztálytársai szóltak neki, hogy mennie kéne.
- Na, akkor én megyek! Remélem, találkozunk még Annabeth! – mondta féloldalas mosollyal és elment a haverjai után a terme irányába.

Kentinnel mentem haza. Az út során vagy ezerszer kért bocsánatot. Otthon megebédeltem és megcsináltam a leckét. Utána elmentem Zedért, aki vidáman mesélte, hogy a tanárok nagyon megdicsérték, hogy milyen ügyesen megy neki a matek és a magyar is. Az angol tanár meg csak ámult rajta. Olyan büszke tudok ilyenkor lenni rá. Otthon segítettem neki megcsinálni a házit és utána odaengedtem a géphez játszani. Én olvastam egy jó ideig. Nagyon lekötött a könyvem. Utána elmentem lezuhanyozni, elzavartam öcsit is fürdeni és utána elmentünk mind a ketten aludni. Ennyi nálunk egy nap. Mint macskák nagyon sokat alszunk, ezért viszonylag korán elmegyünk aludni. Én nagyon hamar elaludtam. A könyvemmel álmodtam, hogy hogyan oldanám meg a bűncselekményt.

Éjjeli vadászat

Vadmacska az ágyán ücsörgött és éppen a kardját fényezgette, amikor egy SMS-t kapott. Az üzenetben annyi állt, hogy menjen ugyan oda a szökőkúthoz, mint előző este. Nem is tétovázott. Felkapta fegyvereit és elindult a park felé. A szökőkútnál nem látott senkit. De amikor közelebb ment valaki a háta mögé próbált lopakodni. Ő egy hirtelen fordulattal a támadó felé fordult és egy nagy rúgással ellöktek majd nekiudrott és a földre terítette a támadót. Ráült a mellkasára és a egyik kezével a nyakát fogta.
- Hú! Nagyon gyors vagy! – mondta a földön fekvő srác. – Nem hiába tartanak a legjobbnak!
- Miért hívtál ide? – kérdezte fagyos hangon a lány.
- Hú! A suliban nem volt ilyen fagyos a hangod.
- Miről beszélsz? – kérdezte a lány idegesebben és rászorított egy kicsit a fiú nyakára.
- Nyugi, nem mondom el senkinek a kiléted Annabeth! – ahogy kimondta ezt a nevet a lány szeme elkerekedett és az egész teste remegni kezdett. A fogait összeszorította és még jobban megszorította a fiú nyakát.
- Honnan tudsz te erről? – kérdezte idegesen.
- Nagyon jó a megfigyelő képességem. – mondta a srác kissé rekedt hangon. – De nyugi! Csak én tudok róla! Még Aida se.
- Akkor jól gondoltam, hogy te vagy az! – mondta vigyorogva a lány. Elengedte a fiú nyakát, aki hatalmasat nyelt és vett egy jó nagy levegőt.
- Figyelj! Nem mondom el senkinek ki vagy, de te se mondod el, hogy a maffia főnök gyerekei vagyunk!
- Rendben. – mondta a lány és felállt és már indult is volna,a mikor a fiú még utána szólt.
- Ha Aidat küldik legközelebb, akkor csinálj úgy, mintha nem ismernéd!
- Te magad mondtad, hogy profi vagyok… - mondta a lány gúnyos vigyorral. – Nem kell az ilyet külön elmondani! – ezzel a mondattal intett a srácnak és elindult vissza az otthona felé.

A szobájába érve gyorsan elment kiszedni a festéket a hajából és visszabújt az ágyába. Egész végig azon agyalt, hogy mennyire bízhat meg a srácban.